2026. február 28-án lett a Webstar Csoport 30 éves. Ez az kerek évforduló jó alkalom arra, hogy elmeséljem a cég történetét.
Persze ingoványos terep a történetírás, mert az emlékezet szubjektív és a múltat valójában mindenki másként őrzi magában. Talán olyan mint “a” történelem nem is létezik, csak értelmezések vannak. Amit itt olvasható, az kizárólag az én emlékezetemet tükrözi, az én nézőpontomat. Ráadásul utólag próbálom összerakni a szilánkokat, visszatekintve, ami óhatatlanul ad az egésznek egy vajszínű árnyalatot. Úgyhogy lehet, hogy itt-ott torzít, de vállalom. Ez az én történetem.
Az alapítás
1992-ben végeztem a szegedi egyetemen. Egy ottani (fából készült, rácsos, IRL) faliújságon láttam meg a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem hirdetését, hogy informatikus munkatársat keresnek. Így kerültem egy rögtönzött állásinterjú után ahhoz a szervezeti egységhez, amely az egyetem belső hálózatának a kiépítését végezte akkoriban, és amelyet – fura belső viszonyok miatt – a bölcsészkar akkori dékánja, a Kommunikáció Tanszék vezetője, Horányi Özséb irányított.
Ez még a hálózatos világ hajnala volt, még nem ért el internet hozzánk, mindössze egy 9600 bit/s-os bérelt vonali kapcsolatunk volt Budapestre, modemmel, és egy olajkályha méretű microVAX tipusú számítógéppel. A fejlődés viszont rohamos és megállíthatatlan volt. 1993-ban a BME-n megjelent az első magyarországi weblap, és a COCOM-lista feloldása után pedig Pécs is jutott olyan nagygépekhez, amelyeken már lehetett futtatni webszervert. A városi hálózat lassan összekapcsolta az egyetem szétszórt tömbjeit, és 1994 végére hozzánk is megérkezett az internet, szóval az infrastruktúra megteremtette a kereteket, nekünk már csak tartalommal kellett megtölteni. Ez a lehetőség pedig megszólította a bennem szunnyadó bölcsészt, – egyébként is a bölcsészkar szervezeti egysége voltunk –, így egyértelmű volt, hogy ha honlapot csinálunk az egyetemnek, akkor abban helyet kell kapjon a város kulturális élete is. Így született meg egy kettő-az-egyben modell, amely egyszerre tükrözte a JPTE térbeli szétszórtságát és a város életében betöltött szerepét. Magam mellé invitáltam Zolit, aki addig az egyetemi könyvtárban dolgozott informatikus-könyvtárosként, és Nun Zsuzsát, a feleségemet, akikkel közösen kezdtük el összerakni a JPTE és Pécs város első weblapját, amelyet HomePécs-nek kereszteltünk el.
Akkor ott ez engem teljesen beszippantott. Szenvedélyesen szerkesztettem, szöveget írtam, és programoztam. Egyrészt technológiailag volt hihetetlenül izgalmas az egész: hetente jelent meg valami újdonság, ami tovább bővítette a böngészők vagy a HTML lehetőségeit. (Például tisztán emlékszem arra az eufóriára, amikor először lehetett a szürke egyenhátterek helyett képet használni a weboldalak háttereként – konkrétan rohangáltam a folyosón, mert mindenkinek el akartam újságolni.) Másrészt pedig tartalomgyártás volt a javából. Éjjel-nappal azon pörögtem, mit és hogyan lehetne digitalizálni. Apám könyvtárát bújtam ötletekért, albumokat és útikönyveket szkenneltem be. A HomePécsben helyet kapott egy “turisztikai adatbázis” virtuális túrákkal, de bemutattuk a város kulturális életének fontos szereplőit is, és elkészítettük többek között a Jelenkor folyóirat, a Csontváry Múzeum, a Vasarely Múzeum, Ranga László, és a Kispál és a Borz első weboldalát is. Emellett igyekeztünk a város és az egyetem aktuális eseményeiről is hírt adni, hogy az oldal valóban élő legyen.
A közös munkánk ’95-ben kezdődött, és talán ’97 végéig tarthatott. Technikai szerkesztője voltam az újságnak, ami nagyrészt statikus oldalakból állt, és ezt is Zsuzsi designolta. A szerkesztőségi üléseken mindannyiunkat magával ragadtak az új médiában rejlő lehetőségek. Hetente vonattal jártam fel Pestre, mert nem akartunk odaköltözni. Idővel az újságnak lett egy side-projektje: az elmaradt 1996-os világkiállítás helyett egy Magyar Pavilont építettünk az 1996-os Internet Expora. Ekkor már számlát kellett adnunk, így – a kor divatos szóhasználatával élve – kényszervállalkozásként Zsuzsival ketten megalapítottuk a Webstar Csoport Bt.-t.
A névválasztásnál szerettem volna, hogy a „web” szó megjelenjen benne. Akkoriban futott a tévében a Dallas sorozat, ahol a Ewing család nagy ellenfele a Weststar olajtársaság volt. Az egybecsengés miatt beugrott, hogy Webstar. De ez önmagában kicsit szimplán hangzott, a fülemnek hiányzott még mellőle valami, így született meg a Webstar Csoport.
Ez idő alatt az egyetemi weboldalán kicsit alábbhagyott a lendület. Egy csomó anyag fenn volt már, de a külvilág még nem volt igazán érett a WWW használatára. Még azok sem tudtak vele mit kezdeni, akiknek feltöltöttük az anyagait, és az adatok megszerzéséért is emberfeletti küzdelmeket kellett folytatnunk. Emlékszem egy pesti vonatutamra, amelyen együtt utaztam Lovasi Andrással a Kispál és a Borz-ból. Egy közös ismerősünk révén köszönő viszonyban voltunk, ezért odamentem hozzá és elmeséltem, hogy csináltunk a zenekarának egy weboldalt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy hidegen hagyta a dolog – talán akkor még nem látta az egésznek a jelentőségét. 1997 szeptemberében aztán felsőbb nyomásra új struktúrát és új designt készítettünk az egyetemioldalhoz, amely már kizárólag a JPTE-ről szólt. Ezt a munkát, az ezekkel járó megnövekedett feladatmennyiséget már nehezen tudtam összeegyeztetni a pesti elvárásokkal, aminek az lett a vége, hogy András kirúgott.
A Webstar Csoport viszont megmaradt.
Őskor
Volt tehát egy cégünk, volt szakértelmünk, és volt egy piac, ami ugyan éretlen volt még, de nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk, merre tart a világ. Valamint volt Zsuzsi – cherchez la femme –, akiben volt elég bátorság és ambíció ahhoz, hogy belevágjunk egy cég felépítésébe. Ami viszont hiányzott: valaki, aki üzletet hoz. Ezért megkerestük egy barátunk barátját, Józsefet, aki lelkesen igent mondott. Ő lett az első munkatársunk, és hamarosan olyan megbízásokat hozott, mint a Mecseki Erdészet, a Pécsi Ipari Vásár vagy a Zsolnay Porcelángyár. Egyre több oldalt csináltunk, egyre profibban.
Közben én még főállásban az egyetemen dolgoztam, így egyedül már nem tudtam minden munkát megcsinálni. Felajánlottam hát Miklósnak – akit a bölcsészkarról ismertem, és tudtam róla, hogy érdekli a számítógépek és az internet világa –, hogy csatlakozzon hozzánk ő is. Így lettünk négyen.
- Zsuzsi: Pécsen piacvezető céggé válni. Az itt dolgozóknak perspektívát és biztos megélhetést nyújtson a cég. Megbízható, pontos, családias, kreatív cég-image.
- Ati: Azt szeretném, ha a régióban mi lennénk az elsők (kikerülhetetlen egyetlenek), lenne valamilyen pesti, azaz országos rangunk, nevünk. Esetleg iroda pesten, de az már nem biztos. Külföldi munka se lenne utolsó.
Az irodánkat akkoriban a régió első internetszolgáltatójától, a Drávanettől béreltük, akikkel szoros együttműködésben álltunk: többek között mi csináltuk a weblapjukat, mi üzemeltettük a szerverüket is. A cég ügyvezetőjétől, Zoltántól sok atyai tanácsot kaptam, valamennyire mentoromnak is tekintettem. Több közös megmozdulásunk volt, például a Pécs Info informatikai kiállításon közös standdal jelentünk meg. Ott kezdtünk komolyabban beszélgetni Gáborral is, akit addig csak látásból ismertem az egyetemről. Akkoriban a kommunikáció szakot végezte, és közben már a Matáv (Magyar Telekom-előd) pécsi igazgatóságán dolgozott értékesítés támogató menedzserként. (Kisszínes, hogy az ottani főnöke István volt, akivel később a 4Sales Systems-ben társak lettek). Gáborral elindult valamiféle közös gondolkodás, amelynek az első kézzelfogható eredménye a Kommunikációs Üzletág Intranete lett. Ettől kezdve pedig már más munkák is érkeztek rajta keresztül.
Ezzel párhuzamosan a pesti kapcsolataim is megmaradtak: még jó pár évig sok megrendelést kaptunk a Matáv budapesti intranet-szerkesztőségétől is, ahol egy régi iNteRNeTTos, és egy még régebbi szegedi ismerősöm dolgozott. Így három irányból érkeztek munkák: egyrészt saját értékesítésből – többek között a Biokom, a Datanet, a Délhús, a Műcsarnok, az Audi, a Digitális Irodalmi Akadémia, a Goodyear Magyarország, a Reader’s Digest megbízásai –, másrészt a pécsi és a pesti Matávtól. A feladatok többsége statikus HTML-oldalak készítése volt, de itt-ott már megjelent a Javascript- és a PHP-programozás is. Aztán 1999 év végén volt egy kisebb zökkenő: nem úgy alakult az év, ahogy szerettük volna, és Józsi attól kezdve a Drávanet ügyvezetőjeként folytatta a karrierjét. Az egyetemen pedig már a Marketing Osztály vette át a honlap felügyeletét, ezzel egyre kevesebb teret hagytak nekem, nekünk a tartalmi kérdésekbe beleszólni, és amúgy is megérett a helyzet a váltásra. Májusban felmondtam.
Ezzel lezárult az igazi (h)őskor.
Ókor
Ezután alakult ki az a csapat, akikkel egészen 2008-ig együtt meneteltünk. Az addig külsősként bedolgozók: Gergely és Ferenc alkalmazásba kerültek, Miklós átvette Józsi szerepét az ügyfelezésben, Zsuzsi pedig hátrébb lépett a napi munkából, már nem tervezett több arculatot, szó szoros értelmében kültag lett. Gábor két évre felköltözött Pestre, ahol az Első Pesti Telefontársaságnál a Termékmenedzsment osztály vezetője lett, de lélekben továbbra is velünk maradt. Így lettünk végül öten „a Webstar”.
A 2000-es év nagy dobása a Startlap.hu projekt megszerzése volt. A Startlap eredetileg tényleg csak egyetlen statikus oldal volt, egy csomó tematikusan csoportosított linkből állt. Mivel az alapötlet egy holland site-ról eredt, kézenfekvő volt, hogy amikor a holland VNU Budapest Lapkiadó Rt. internetes terjeszkedésbe kezdett, felvásárolta a Tamás Mihály nevéhez köthető Startlap Bt.-t. A szerencse pedig úgy hozta, hogy Tamás Mihály és Zsuzsi ugyanazon az Oracle tanfolyamon vettek részt, aminek köszönhetően, még ha csak futó ismeretség alapján is, meghívtak minket az oldal portállá alakításának a tenderére. A pályázat elnyerésével pedig egy majd’ tizenöt éven át tartó korszak kezdődött az életünkben.
Ez idő alatt rengeteg egyedi rendszert fejlesztettünk a Sanomának – ők vásárolták fel a VNU-t. Többek között mi készítettük a Startlaphoz kapcsolódó, több mint 9000 tematikus Lap.hu oldalt kezelő szerkesztőségi rendszert, a hirstart.hu híraggregátort, a kirakat.hu árösszehasonlító oldalt, valamint a hotdog.hu-t, amely afféle „minden egyben” platform volt: blog, online újság, rádió, chat, kvíz, képtár és közösségi felület egyszerre. A profession.hu-t ugyan nem mi fejlesztettük eredetileg, de átvettük a támogatását, sok új funkciót írtunk hozzá az évek során. A nagy projektek mellett rengeteg kisebb reklámoldalt, minisite-ot és játékot is készítettünk nekik. A Sanoma (a mai Central Médiacsoport elődje) lett a legnagyobb ügyfelünk.
Ez alatt a tíz év alatt váltunk webdesign cégből szoftverfejlesztő céggé, majd 2008-ban pedig kft.-vé. A cégforma váltást azonban sokáig halogattam egy korábbi ígéretem miatt. Amikor kialakult az “alap ötös”, akkor azt gondoltam, hogy az igazi bevonódás, a tulajdonosi szemlélet csak úgy teremthető meg, ha mindenki valóban tulajdonossá is válik. Ezért tulajdonrészt ajánlottam a négy társamnak. Ez egy olyan döntés volt, amit később nagyon megbántam, mert rá kellett jönnöm: a tulajdonrész önmagában nem garancia arra, hogy mindenki ugyanolyan odaadással vesz részt a közös munkában. Az első pár év után világossá vált számomra, hogy végső soron minden a személyiségen múlik, nem pedig a címkéken. Mivel formailag a kft.-vé alakulás váltotta volna ezt az ígéretemet valóra, addig halogattam a dolgot, amíg a belső viszonyokat nem sikerült tisztáznunk: 2008-ban alakultunk kft.-vé, miután két „tag”-tól megváltunk.
Középkor
Az átalakulással együtt 2009-ben aztán új korszak köszöntött be, az állami megrendelések kora. A 2008-as válságot a Sanoma különösen megszenvedte, hiszen a piac elsőként a marketing- és reklámköltségeket vágta vissza, ők pedig nagyrészt ezekből éltek. Mihozzánk ez úgy gyűrűzött be, hogy folyamatos ártárgyalásba kényszerültünk velük, minden egyes support-órát meg kellett indokolnunk, miközben semennyi fix fejlesztési kapacitást nem voltak hajlandók lekötni. Annak a kockázatát, hogy lesz-e elég megrendelés, teljes egészében ránk hárították. Tíz év közös munka után ehhez a bizalmatlansághoz már egyre kevésbé akartunk alkalmazkodni.
Ezért jött kapóra, hogy ez időben a 4Sales-nek több olyan tanácsadói megbízása volt, ahol megvalósítóként be tudott ajánlani minket – így kerültünk be az állami piacra. Beugrónak egy Sharepoint-alapú intranetet raktunk össze az Államkincstár részére, aztán jöhetett egy komolyabb projekt: az ÖNEGM (azaz az Önkormányzati Előirányzat-gazdálkodási Modul). Ekkor már a pécsi irodaház hetedik emeletén voltunk. 2003-ban költöztünk az épületbe, először a negyedik emeletre, ahol a Dexterrel osztoztunk a szinten, majd azt kinőve pár évre lementünk a másodikra. Végül 2010 márciusában költöztünk a hetedikre – kezdetben csak az északi részbe, majd fokozatosan elfoglaltuk az egész szintet.
Az ÖNEGM csapata a 701-es irodában töltötte azt az éjszakát is, amikor egy kerekítési hiba miatt másnapra újra kellett írni az algoritmust. Sose felejtem el, ahogy egyik kollégám éjjel magyarázta – részben azért, hogy ő maga is jobban értse – az objektumok rekurzív egymásba ágyazottságát (én nem nagyon értettem), de az is emlékezetes maradt, ahogy hajnalban valaki odaült a szintetizátorhoz, és csak úgy, mellékesen eljátszott egy slágert a Boney M-től. (Akkoriban még működött a WCSBand, és a próbák is a 701-ben voltak, ezért egy csomó hangszer hevert ott.) Előtte is voltak nehéz projektek, de ez attól vált különösen emlékezetessé, hogy több, konfliktussal terhelt határhelyzet volt benne, amikor a szakadék széléről kellett visszakormányoznunk. Ráadásul menet közben kúszott be egy olyan új igény is, amely alapjaiban kérdőjelezte meg a választott technológiát – és amit egyértelműen nem lett volna szabad beengedni. Fura, mennyire félünk a válságos helyzetektől, mennyi energiát fordítunk az elkerülésükért, de ha mégis bekövetkeznek, és sikerül úrrá lenni rajtuk, akkor nemcsak jó élményként maradnak meg, hanem a fejlődésünk, sőt ezáltal az önmeghatározásunk részévé is válnak. Beépülnek saját történetünkbe. Ez az éjszaka is ilyen volt.
Az ÖNEGM-mel átestünk a tűzkeresztségen, így hamarosan belevágtunk újabb két nagy projektbe. Emlékszem, talán épp az előző nehézségek miatt, Gábor mennyire aggódott, hogy képesek leszünk-e ezt megugrani? Mennyit rágta a fülemet, hogy felkészítsen engem, és hogy én felkészítsem a céget is arra, ami ránk vár. Nagyot bővültünk akkoriban, egy év alatt másfélszeresére, 15 főről 23-ra nőtt a létszámunk. Az egyik projekt egy járványügyi rendszer volt, a másik pedig a törzsadatkezelő, amelyet a mai napig használnak, mi pedig még mindig supportáljuk.
A Sanoma visszaszorulása arra is lehetőséget adott, hogy újragondoljuk a technológiai irányainkat. Arra a stratégiai döntésre jutottunk, hogy a Java-ra specializálódunk, ejtjük a PHP-t és a .Net-et, mert túl költséges ennyi lovat egyszerre megülni.
Ez alatt a tíz év alatt dolgoztunk többek között a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak, a Pénzügyminisztériumnak, a Nemzeti Vagyonkezelőnek, a MOL-nak, a Bevándorlási Hivatalnak, a Belügyminisztériumnak, és nem utolsósorban az Országgyűlésnek is. Ez utóbbi jó ugródeszka volt addigi történetünk legnagyobb projektjéhez, az Integrált Jogalkotási Rendszerhez (IJR). Az IJR szoftverfejlesztésének szakmai irányítása, a technológiai megoldások kidolgozása és a rendszer teljes megvalósítása a mi feladatunk volt. Ami létrejött, az a mi akkori tudásunkat és a felkészültségünket tükrözte, és egyértelműen megmutatta, mennyi mindenre vagyunk képesek. Ez egy olyan teljesítmény volt, amire joggal lehettünk büszkék!
A nagy állami projektek mellett számos más fókuszú, kisebb munkánk is volt: dolgoztunk többek között a Pólótransznak, a DDRFÜ-nek, a Leo Amici Alapítványnak, a MultiAlarmnak és a Buszrentnek. Emellett jutott idő „szerelemprojektekre” is, mint az Apolló Artmozi online megjelenése vagy a OneDoorTrail mecseki futóapp.
Közben sokat kísérleteztünk saját ötletek kifejlesztésével. Legelőször a Family.hu családi közösségi oldal szerűséggel, aztán a Sprinkfield mobiljátékkal, majd egy kifejezetten iPad-re készült interaktív mesekönyv-sorozattal (Történetek a gyerekszobából – 1. rész on Apple Books). Ezután jött a Trackateam, az utánpótlásegyesületeknek szánt sportadminisztrációs termékünk, amivel a legmesszebb jutottunk a ezen az úton. A legfontosabb tanulság mindezekből az volt, hogy technológiailag bármilyen szoftvert meg tudunk csinálni.
Folyamatosan törekedtünk arra, hogy a növekedés ne csak létszámban, hanem gondolkodásban, szervezetben és szervezettségben is megtörténjen. 2010-ben felvettük az első dedikált projektvezetőnket, de más területeken is elkezdtünk tudatosan strukturálódni: bevezettük az ISO-t, megismerkedtünk az agilis működéssel, és sokat foglalkoztunk szervezetfejlesztéssel. 2013 óta már tudatosan keressük azt a mélyebb értelmet is, ami a stratégiánk és a mindennapi munkánk mögött áll. Ennek eredményeként mára jelentős önismeretre tettünk szert, szervezetként és közösségként egyaránt.
Több sikeres EU-s K+F pályázatot bonyolítottunk le, emellett eszközbeszerzésre és munkahelyteremtésre is nyertünk támogatást. A szívemhez mindig közel álló Családbarát Vállalat-címet először 2011-ben kaptuk meg, majd ezután még öt alkalommal elnyertük. 2014–15-ben, egy Rugalmas munkahely-projekt keretében tudatosan alakítottuk ki a rugalmasabb munkavégzést támogató működési rendünket. Számomra ez azért volt különösen fontos, mert talán ez jelentette az első valódi „ellépést” afelé, hogy a munkaszervezésben is tudatosítsuk (vagy inkább kimondjuk) a családbarát működést. És ha már munkaszervezés: 2010 óta folyamatosan erősítjük a szervezeti szerepkörben dolgozó kollégák jelenlétét, és tudatosan törekszünk arra, hogy minél szorosabban integráljuk őket a működésünkbe.
Újkor (Legújabb kor)
Vannak pillanatok, amikor az ember már a jelenben is érzi, hogy valami igazán fontos történik vele – nem csupán egy nagy esemény, hanem egy korszakváltás. Ilyenkor még nem mindig világos, hogy ez egy időszak lezárása-e vagy egy új kezdet. Így éltem meg az Integrált Jogalkotási Rendszer-projektet is: benne dolgozva azt éreztem, hogy a mérete, összetettsége és nehézségei miatt korszakhatárt jelent az életünkben.
Visszatekintve azonban már tisztán látszik, hogy az IJR inkább az előző korszak lezárása volt. A működésében még a korábbi megoldások és gondolkodásmódok érvényesültek, ugyanakkor már magában hordozta a növekedés következő szintjét is, azokat a feszültségeket és válságokat, amelyek végül egy új korszak felé tereltek bennünket. Az igazi fordulópont azonban nem maga a projekt volt, hanem a Covid.
2020. március 13-án, a híreket hallgatva úgy döntöttünk, hogy hazavisszük a gépeinket, és homeoffice-ban folytatjuk a munkát. Ennek a döntésnek a hatása azóta is velünk van: ma is hibrid működésben dolgozunk, a mindennapi együttműködésünk nagyrészt az online térben zajlik. Szerencsére ez sem akkor, sem azóta nem okozott fennakadást a munkában vagy a produktivitásban – sőt, az elmúlt években sorra rekordéveket zártunk.
Ami viszont alapjaiban megváltozott, az a közösség szerepe. Amikor a kollégák többsége nem jár be nap mint nap az irodába, a spontán együttlétek helyét tudatos közösségépítésnek kell átvennie. Ez a kényszerhelyzet végül lehetőséggé vált. A karantén időszaka tehát teret adott arra, hogy teljesen újragondoljuk az irodánkat: egy olyan hibrid teret alakítottunk ki, ahol elsősorban a találkozásoké és az együttműködésé a főszerep. A virtualitás korszakában az iroda már nem csupán munkavégzési helyszín, hanem a személyes kapcsolódás színtere is.
Jelenkor
Elérkeztünk a jelenbe. 2026-ban a Webstar Csoport harmincéves lett. Harminc év alatt eljutottunk oda, hogy a határhelyzetekben már nem a meglévő egyensúly elvesztésének kockázatát látjuk, hanem elsősorban a fejlődés lehetőségét. Az esetleges kudarc nem bénít meg, az elérhető cél viszont erőt ad. Ez a tudatos növekedés korszaka: amikor a rögzült szemléletből átléptünk a fejlődésorientált gondolkodásba.
Három évtizednyi tapasztalattal a hátunk mögött az, hogy a város legnagyobb szoftverfejlesztő cégévé váltunk, nemcsak büszkeség, hanem felelősség is. Tudjuk, hogy egy tágabb közösség részei vagyunk, ezért a tapasztalatunkat nemcsak a munkánkban, hanem a környezetünkkel való együttműködésben is szeretnénk kamatoztatni.
Ennek jegyében emeljük egy szinttel magasabbra az 1998-ban megfogalmazott célomat. Akkor az volt az álmom, hogy a régióban legyünk az elsők. Ma így fogalmazunk: legyünk a vidék legjobb szoftverfejlesztő cége.
